A vidékiesség vonzásában: a nagyvárosi agglomerációk láthatatlan turizmusa Magyarországon

Abstract

A nagyvárosi agglomerációk turisztikai szerepkörének értékelésére vállalkozó tanulmány a vizsgálatba vont térségek üdülőfunkcióját és szálláshelyigényes vendégforgalmát elemezve tárja fel az úgynevezett láthatatlan turizmusban érintett települések körét. Egyrészt a 2001. évi népszámlálás és a TeIR (2002–2014) adataiból kiindulva lehatárolja a különböző mértékű üdülőfunkcióval rendelkező településállományt, majd megvizsgálja az egyes agglomerációk turisztikai keresletében és kínálatában jelentkező disszonanciákat. Az üdülőállományra és a turisztikai piacra vonatkozó adatbázisok összevetése alapján megállapítható, hogy a pécsi és a miskolci agglomerációban szoros összefüggés van az üdülésben és a turizmusban érintett települések vonatkozásában, előbbiben Orfű, utóbbiban Bükkszentkereszt képviseli a konvencionális (regisztrált szálláshelyeket igénybe vevő) és a láthatatlan (a szálláshelystatisztikai adatgyűjtés körén kívül eső) turizmus szimbiózisának színterét. Amíg sem a győri, sem a budapesti agglomerációban nem találkozhatunk ilyen markánsan szembeötlő átfedéssel, addig a fővárost övező térségben Szentendrét a láthatatlan turizmus archetípusaként sikerült azonosítani. Szentendre esetében a regisztrált szálláshelyek mértéke, valamint az üdülőingatlanok számának jelentős volumene pedig együttesen felveti a szálláshely-statisztikai adatgyűjtés körén kívüli forgalom jelenlétét. Amíg a jelentős, 24 óránál rövidebb idejű kirándulóforgalmat generáló vonzerők elvétve befolyásolják az üdülőövezetek létrejöttét, addig a nagyvárosi agglomerációk természetközeli, különösen vízparti élményeket kínáló térszínei válnak a vidékies miliőre építő második otthonok melegágyaivá.